Euró Árfolyam

Dátum: 2025-07-05

Euró árfolyam: 398,77

Vészjósló tanulmány: megrendült a hite a demokráciában sok európai fiatalnak
Több nagy uniós országban a fiatalok fele szerint nem a demokrácia a legjobb kormányzási forma, tízből négy fiatal pedig nem tartja demokratikusnak az EU-t Eközben jelentősen nőtt a migrációval szemben szigorúbb fellépést szorgalmazók száma

Új trend az európaiak körében – nyaralás a Balti-tenger lengyel partján
A nyári tikkasztó forróságban egyre többen keresnek alternatív úti célokat a mediterrán tengerpartok zsúfoltsága helyett Erre kínált egy új választ a Lengyel Intézet és a Lengyel Idegenforgalmi Szervezet július 2-án tartott rendezvénye, „Coolcation – Szia Lengyelország, helló Tenger!” címmel

Megtáltosodott a forint az esti órákban!
A forint időközben ismét új csúcsra erősödött a dollárral szemben, már a 344-es szintet is leszakította az árfolyam

A közel-keleti feszültségek enyhülése és a dollár gyengülése új lendületet adott a forintnak, amely kedden három egységgel erősödött az euróval szemben

Hullámvasútra került a forint a fontos hazai hírek után
Később az MNB alelnökének szavaira azonban stabilizálódott a forint A forint délelőtt szintén gyengült a dollárral szemben, míg az euróhoz képest stabil maradt

Megszakadtak a tárgyalások Kanadával – Hogy reagál erre a dollár?
Az euróval szembeni jegyzések háromhavi csúcs közelében járnak, és innen folytatódik a kereskedés a hét utolsó napján is

A csütörtöki kereskedésben folytatódott a dollár hanyatlása a vámháború lezárása irányába ható legújabb amerikai-kínai fejlemények miatt, ez pedig jót tesz a feltörekvő piaci devizáknak, így a forintnak

Ez az ország előbb lehet EU-tag, mint Ukrajna?
Moldova európai uniós integrációját támogató közös nyilatkozatot fogadtak el az első Moldova-EU csúcstalálkozón

Mélyrepülésben a dollár az euróval szemben

A múlt héten a dollár gyengülése mozgatta a devizapiacokat, ahogy a geopolitikai feszültségek gyors oldódása visszahozta a kockázatvállalást A dollár ma is esik, 2021 ősze óta nem kellett ilyen sok dollárt fizetni egy euróért

Irán visszavágott – Mit csinál a forint?
Jól láthatóan a geopolitikai fejlemények mozgatják a piacokat, a délelőtti bmi-dömping nem volt jelentős hatással az árfolyamokra a főbb devizapároknál A hétvégi eszkaláció az iráni–izraeli háborúban azonban elindította a forintgyengülést: egyelőre lassú ütemben de folyamatosan veszít az euróval és a dollárral szemben a hazai valuta

Kulcsszintig erősödött a forint – most jöhetnek az izgalmak!
Késő délután a forint átvitte a technikai szempontból kulcsszintnek számító 399,4-es vonalat is az euróval szemben



Sötétbe borult egy európai főváros, nem járnak a metrók sem
Áram nélkül maradt pénteken délelőtt Prága jelentős része A több mint egymillió lakosú cseh fővárosban leállt a villamosközlekedés, és nem jár metró sem – közölte a honlapján a prágai közlekedési vállalat

Nem az euró profitál a dollár gyengüléséből

Miközben az euró idén lendületesen erősödött a dollárral szemben, a világ jegybankjai, szuverén alapjai és kormányzati szereplői meglepő módon inkább eladásra használták a ralit – derül ki a Bank of America friss elemzéséből



Kétéves mélypontról próbálkozik emelkedni a dollár
A dollárgyengülés farvízén a forint is rég nem látott szintre erősödött, ám fontos ellenálláshoz ért a magyar deviza és vissza is pattant az árfolyam

Majdnem négy éve nem látott mélypontra esett a dollár az euróval szemben miután a Trump-adminisztráció kitart adócsomagja mellett, ami további költségvetési lazítást és még magasabb adósságot hozhat az Egyesült Államoknak

Vámháború ide, vagy oda: a forint tartja magát
Ma a tengerentúlon ünnepnap van, viszont az új lakástámogatási rendszer és a költségvetési varázspálca hatásait még emésztenie kell a piacnak A forint a napot 399 alatt kezdi az euróval és 339 alatt a dollárral szemben

Európa győzött az infláció felett, és nem is került sokba

Az Európai Központi Bank drasztikus kamatemelései jóval kevesebb kárt okoztak az eurózóna gazdaságában, mint azt eredetileg várták – mondta a leköszönő holland jegybankelnök a Financial Timesnak

Rekordokat dönt az euróra spekuláló opciós kereskedés

Több mint 56 milliárd dollárnyi opciós forgalmat bonyolítottak le az euróra csütörtökön, jóval meghaladva bármely más deviza volumenét A kereskedők egyre inkább az 1,20-as szint áttörésére játszanak, miközben a dollár gyengülése és az európai gazdasági optimizmus hajtja felfelé a közös devizát

Több gonddal járhat az erős euró, mint gondolnánk

Az Európai Központi Bank (EKB) Sintra-ban rendezett fórumán is kiemelt téma volt a közös fizetőeszköz helyzete, az inflációra és növekedésre gyakorolt hatásról pedig számos döntéshozó osztotta meg gondolatait

Hiába az aggasztó jelek, komolyan benézett 400 ft alá az euró: most éri meg pénzt váltani?
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest

Végre egy jó hír: tovább csökkentek az energiaárak az EU-ban
Az euróövezetben és az Európai Unióban havi összevetésben csökkentek, éves szinten nőttek a termelői árak májusban az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken közzétett adatai szerint

Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
     Volt egy kis erősödés, 400 alatt az euró