Euró Árfolyam

Történelmi mélyponton a forint



Már a március 7-én sikerült történelmet írnia a magyar forintnak, ugyanis 1 euró értéke elérte a 399,87 forintot. Szerencsére ezt akkor sikerült leráznia a forintnak, visszaerősödött, azonban most korántsem ilyen kecsegtető és biztató a helyzet, 400 forint felett táncolt az euró.

Ugyan az euró árfolyam is megérezte a dollár régóta nem látott erősödését, azonban közel sem volt akkora hatással rá, mint a régiótól leszakadni látszó magyar valutának. De mi állhat a háttérben?

Nyilván kedvezőtlenül hatott az orosz-ukrán konfliktus, mely egészen a háború kirobbanásáig tetőzött, ebből eredeztethető az Európát fenyegető energiaválság is, azonban ez önmagában még kevés lenne ahhoz, hogy miért épp a forint maradt ennyire el az euró árfolyam alakulásától.

Bár a háború kirobbanása automatikusan magával hozta a feltörekvő piacra nehezedő nyomást, a lengyel zloty és a cseh korona még így is sikerült megőrizze erejét, mialatt a magyar forint 10%-ot zuhant.

Miért sikerült lemaradni a feltörekvő piac többi valutájától?

Több olyan indok is van, mely kifejezetten a magyar gazdaság alakulására vezethető vissza. Ilyen például a tény, hogy április végén megindult az Európai Bizottság által indított jogállamisági eljárás Magyarországgal szemben, ami főleg a jövőbeni uniós források beáramlását veszélyezteti, ami bizony fekete pontnak számít a befektetők körében. Egy gyors megegyezés segíthetné a forint helyzetét, de ez jelenleg még várat magára.

Szintén kedvezőtlenül hat a forintra, hogy az állam piacellenes megnyilvánulásokkal újított be. A különadók visszavetik a befektetési hajlamot, de az árstop és a rezsicsökkentés is arra utaló jel, hogy bizony a magyar inflációt alábecsülheti a piac, ami egyébként is torzít a piaci viszonyokon.

 

Hogy meddig marad ez a szélsőséges helyzet, az még bizonytalan, a mai nap folyamán azonban már 397-et is jelzett a forint eur árfolyam.